BERLIN & TELTOW, Németország--(BUSINESS WIRE)--A közönség meghozta döntését: Az autó témájának szentelt nemzetközi kisfilm-verseny, az első alkalommal megrendezett Car Shorts Awards nyertese az „Újratervezés (My Guide)“ című kisfilm lett. A magyar versenyszereplő a Car Shorts versenyben való jelölésével vírusszerűen terjedő szupersikert aratott hazájában. Emellett dobogóra került a 2. helyen az új-zélandi „Crash Course“, valamint harmadik helyen a brit „Gelato Go Home“ című rajzfilm. A döntő 24 résztvevőjének filmjeit kereken 115.000 Internet-felhasználó nézte meg, akik 71.000 szavazatot adtak le.
Csütörtök este a Berlinben megrendezésre kerülő 30. Nemzetközi kisfilmfesztivál keretén belül díjazták a Direct Line járműbiztosító által a berlini interfilmmel kooperációban életre hívott Car Shorts verseny nyerteseit. A nézők 24, a világ minden tájáról nevezett, autó és mobilitás témájához kapcsolódó kisfilm közül választhattak.
A szuverén nyertes az „Újratervezés“ címet viseli és Magyarországról érkezik. A strasbourgi születésű Tóth Barnabás 12 perces filmjében a nézők egy idősebb házaspárt kísérhetnek úton, miközben két, a házasság mindennapjaiban megfáradt embert ismerhetnek meg. Csak egy váratlan esemény folytán ismerhető fel, hogy gyakran éppen a látszólag kevésbé pezsdítő mindennapi rutin ad az embernek tartást és biztonságot. Az „Újratervezés“ egy melegszívű film az elvesztésről és rámutat arra, hogy a meglévő dolgokat ne tekintsük magától értetődőnek. A film a nézőktől nem csak a legtöbb szavazatot és a legjobb átlagértékelést kapta, hanem hazájában, Magyarországon emellett igazi, vírusszerűen terjedő sikert is aratott: A Car Shorts versenyben történt jelölése után a filmet majdnem egy millióan nézték meg. Az első helyezésért az „Újratervezés“ 3.000 euró díjat kap.
A 2. helyezésért folytatott küzdelemben az új-zélandi „Crash Course“ bizonyított. Simon Heath rendező vígjátékában megismerhetjük a jövő autósiskoláját és megtudhatjuk, hogy jobb, ha a repülő tanulóvezetőket sem engedjük egy meneküléshez használt autó volánjához. A futurisztikus világváros utcáin zajló hajsza az aucklandi Media Design School hallgatóinak műve, akik a második helyezésért 2.000 euró összegű díjat kapnak.
A harmadik helyezésért folytatott harcban már igazi célfotóra volt szükség. A végén szűk előnnyel a brit Alasdair Brotherston és Jock Mooney által rendezett „Gelato Go Home“ szerezte meg a nézők tetszését és tehetett szert bronzra. A csak három és fél perces rajzfilmben a nézők egy olyan kérdésre kapnak eredeti és szeretetteljesen megfogalmazott választ, amit talán soha nem is tettek fel maguknak: Egyáltalán hol töltik a telet a fagylaltoskocsik? A Car Shorts Awards harmadik helyezését 1.000 euró összegű díjjal jutalmazzák.
Dr. David Stachon, a Direct Line igazgatóságának elnöke: „Az eredmény lelkesedéssel tölt el. Az első három helyezett a verseny teljes skáláját tükrözi és méltón reprezentálja a hozzánk beérkező számos, kiváló minőségű és mind tematikailag, mind feldolgozását tekintve rendkívül értékes hozzájárulást."
Matthias Groll, a berlini interfilmtől: "Örömömre szolgál, hogy a díjakért folytatott küzdelemben egy igényes narratív film került a mezőny élére. Ez jelzi, hogy a minőség a virális stratégiákban, véletlenekben és az Internet (kerülő-)útjain minden „Cat Content“ ellenére igenis sikeres lehet. Noha a 24 jelölt az autó témájával foglalkozó filmkészítés terén mind a feldolgozás, mind a tartalom terén meglehetősen tarka és eredeti skálát képviselt, a három nyertes az urbanitás, a fantázia és a mobilitás jéghegyének kiérdemelt csúcsát alkotják."
Összesen majdnem 60 országból 351 filmkészítő nyújtotta be művét az első alkalommal megrendezésre kerülő Car Shorts kisfilm-versenyben. A döntő versenyzsűri által jelölt 24 résztvevőjére a web-közönség a www.carshorts.com oldalon négy héten keresztül adhatta le a szavazatokat. A kisfilmekre összesen kereken 71.000 szavazat érkezett be. A jelölt 24 kisfilm továbbra is megtekinthető a www.carshorts.com oldalon.
A Direct Line bemutatása
A Berlin melletti Teltowban székelő Direct Line Versicherung AG Németország egyik legnagyobb közvetlen járműbiztosító vállalata. A társaság a védjegyével - a piros telefonnal - 2002. óta aktív a német piacon és hozzávetőleg 400 munkatársával 500.000 biztosított járművet gondoz. A jármű- és motorbiztosítás mellett a vállalat privát felelősségbiztosítást és privát jogvédelmi biztosításokat is kínál.
| < Prev | Next > |
|---|
